Napközben figyelem a várost és az
embereket,hogyan mozog minden egyszerre.
Mindenki lehajtott fejjel halad a maga
útján, egymásnak mennek, nem figyelnek, táskával fejbe verik a
kisgyerekeket. És csak haladnak előre, hol unott arcokkal hol egy
egy kacagással lehet találkozni, de valós emberi érzelmekkel nem,
és mivel nem szoktam ilyen valós érzelmekkel találkozni igen
meglepődtem ma amikor a 9-es buszon egy férfi közel 30 éves,az
édesanyja aki közel 60 éves lehetett és a nagymama aki közel
80-nak nézett ki igen nehezen mozgott és járássegítője is volt
tudjátok az a kerekes, amikor leszálltak az anyuka egy mozdulattal
összecsukta a szerkentyűt a fiú is felpattant és oda lépet a
nagyihoz, megfogták egymás kezét és olyan jó volt látni ahogy a
nagyi megbízik az unoka már erős kezében,hogy öröm volt nézni,
az unoka arcán nem a megszokott unott undor volt hanem tiszta
szeretet és még vicceltek is egymással.
A jelenet után körbe néztem a
buszom,vajon rajtam kívül más is észrevette-e a mindennapi
rohanásban azt a pici szépet?
Nem hiszem hogy más látta vagy megáll
az ilyen pillanatoknál,mert ki tudja miért....
A lényeg az hogy igen is vannak
pillanatok amik napközben fel tudják dobni a napodat.
By Szuperanyu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése